ElÅ‘fordulhat, hogy az embert úgy kínozza a honvágy a hazája iránt, hogy közben benne él; mert érzi, ez a haza nem esik egybe azzal a hazával, amelyben csakugyan élni lehetne. Otthonról hazavágyni pedig sokkalta kilátástalanabb, mint távoli helyekrÅ‘l, ahonnét a távolságnak hála, úgy tetszik, az otthon körvonalazható alakokkal, emlékekkel és megfeleltethetÅ‘ házaknak, vizek szagának, dombok vonulatának.
Nacsinák Gergely András Kassák Lajos versérÅ‘l
Tovább a cikkekhez »1965-ben született Budapesten. 1990-ben végzett az ELTE TTK fizikus szakán. Jelenleg programozóként dolgozik.1995-tÅ‘l 2000-ig a Vadamosi Füzetek c. irodalmi sorozat és a Vadamosi Vendégség c. idÅ‘szaki kiadvány egyik szerkesztÅ‘je.2004-ben megkapta a Lackfi János alapította Nizzai Kavics-díjat. 2005-ben a Liget tíz szerzÅ‘je a PetÅ‘fi Irodalmi Múzeumban felolvasta Összeesküvések című darabját. A Ligetben rendszeresen jelennek meg versei, prózái, színdarabjai és esszéi.
Â
“[a szellem emberei] ...talajtól eloldozódva lebegÅ‘ vízióik gyakorlati megvalósítására szövetkeznek a politikával. Ezután mindent úgy fogadnak el, ahogy azt a beléjük fészkelÅ‘dött nárcizmus elébük tálalja. Åk fogják elsÅ‘ként elhinni, amit a hatalom elhitetni készül: íme itt egy eszme, ésmost megvalósul! Åk azok, akik mindig a politikai jelentések alapján, a maguk elé teregetett tervrajzaikon követik a fejleményeket, soha a valóságban. Csak akiket védett állásukból kipenderítenek, vagy éber álmukból más okból felriadnak, csak azok a boldogtalanok pillantják meg a valóságot: a triumfalizmusukkal felfűtött gépezet szélvészsebesen halad, teljesen másokokból és más célok felé, mint képzelik: a politika logikája szerint.â€
Â
Â
Helyben vagyunk. Orfeusz Könyvek, 1993.
Világítóudvar. Orfeusz Könyvek, 2001.
Â