Válasz Kazinczy Gábornak

 

Hogyan keletkezik az ingóláp? Hűvös éghajlaton a lefolyástalan földterületet elborító vízben az elpusztult növényzet maradványai és más szerves anyagok tÅ‘zegesedésnek indulnak, vízfelszínen lebegÅ‘ részeiket megüli a szélhordta por, s a nedves-sáros masszát elkezdi benÅ‘ni a tÅ‘zegmoha. Az állóvíz tükrén idÅ‘vel süppedÅ‘s, de ruganyos szÅ‘nyeg alakul ki, melyre, ha elég vastag, piknikezÅ‘ként akár rá is léphetünk. Talpunk alatt érezni fogjuk a mélyben mozgó-hullámzó vizet.

    Mikor levele nyomán a jobb- és baloldaliság mibenlétét firtatom, úgy érzem, mintha elhalt életekbÅ‘l szÅ‘tt ingólápon járnék.

    A francia Nemzetgyűlés térbeli felosztását követÅ‘ elnevezésekkel mindmáig egy régi konfliktus szerkezetét vetítjük rá a legkülönfélébb érdekellentétektÅ‘l tagolt társadalom politikai terére. EbbÅ‘l a sémából mégis nehéz kiszakadni, mert a politikai identitásképzés mind a mai napig használja ezeket a megjelöléseket - térben és idÅ‘ben erÅ‘sen változó tartalommal. A szlogenekké zsugorodó ellentétpárokból így csinos ellentmondások kerekednek: az Egyesült Államokban a baloldalhoz a liberalizmust, a jobboldalhoz a konzervativizmust társítják, ugyanakkor a kommunista rendÅ‘rállam is baloldali, viszont csöppet sem liberális, a fasizmus pedig hiába jobboldali, konzervativizmus helyett éppúgy a társadalom gyors és forradalmi átalakításáról harsog, mint a baloldal, hiszen az államszocializmus és a fasizmus egyaránt modernizációs diktatúra. Különösen tanulságos lenne egyszer végiggondolni a Szovjetunió és az Európai Unió hasonlóságait és különbségeit, de nem lévén a téma szakértÅ‘je, erre nem vállalkozom.

    A bal/jobb határvonal tehát mindenütt máshol húzódik, s teljesen más, ha eszmékrÅ‘l, mint ha politikai csoportokról beszélünk. A donquijotizmus és machiavellizmus törésvonala szerintem merÅ‘legesen metszi ezt a határvonalat. Mindenkit megkísért, hogy szembeállítsa a maga donquijotizmusát az ellenfél machiavellizmusával - sokszor merÅ‘ machiavellizmusból, de a donquijotizmus eredményességével.

    Úgy látom, hogy az "eszmék idealizmusa" és a "tények realizmusa" egyébként sem képes a másik tagadását következetesen végigvinni, mert a két szempont kiegészíti egymást: aki az eszmék lázában ég, az sem zárja ki teljesen a tényeket, csak saját szempontjai szerint kreálja-szelektálja, aki pedig a cinikus reálpolitika feltétlen híve, valójában azt is egy eszme tartja fogva.

    A mai helyzetben sem könnyű tájékozódni, mert sokszor az úgynevezett jobboldal is képviselet nélkül maradt baloldali értékeket hirdet, baloldali érvrendszerrel, miközben az úgynevezett baloldal a nyers gazdasági liberalizmus redukált álláspontjára helyezkedik. Ha a pénztÅ‘ke érdekei nemzetek sorsát képesek a legsúlyosabban befolyásolni, ez ellen a hatalmi koncentráció ellen kinek kell felemelnie a szavát? A baloldalnak, mert nem tűri embernek ember által való ilyetén kizsákmányolását? Vagy a jobboldalnak, mert a gazdasági-pénzügyi szempontok fekete lyukként magukba nyeltek minden tradicionális emberi értéket, kiirtottak maguk körül minden más felfogást? Ha magam mindkét érvet felsorakoztatom, baloldali vagyok vagy jobboldali? A választ Önre bízom, kedves Kazinczy Gábor.

    Úgy látom, hogy a politikai identitásképzés Å‘rülete, ami a politikai hatalomipari üzemek (pártok) működésének rettenetes mellékterméke, a csoportgondolkodás reduktív logikáján keresztül lassan magát a gondolkodást ássa alá és küszöböli ki. Ha egy közösségben senki nem veszi a fáradságot, hogy részletekbe menÅ‘en kifejtse, mit gondol, mert úgy véli, elegendÅ‘ a forgalomban lévÅ‘ teljesen inadekvát sablonokra utalni, ha beéri azzal, hogy csak sugall, éreztet, összekacsint a másik csoport ostobaságán, akkor annak a közösségnek elÅ‘bb-utóbb vége: olyan sorsra jut, mint az egyik Kafka-aforizma embere, aki saját asztala hulladékát habzsolta, ezért leszokott arról, hogy odafent, az asztalnál egyen - így aztán egykettÅ‘re vége lett a hulladéknak is.

    Levelét köszönve, s a közbeszéd párbeszéddé alakulásában reménykedve üdvözli egy Liget-társ.