ElÅ‘fordulhat, hogy az embert úgy kínozza a honvágy a hazája iránt, hogy közben benne él; mert érzi, ez a haza nem esik egybe azzal a hazával, amelyben csakugyan élni lehetne. Otthonról hazavágyni pedig sokkalta kilátástalanabb, mint távoli helyekrÅ‘l, ahonnét a távolságnak hála, úgy tetszik, az otthon körvonalazható alakokkal, emlékekkel és megfeleltethetÅ‘ házaknak, vizek szagának, dombok vonulatának.
Nacsinák Gergely András Kassák Lajos versérÅ‘l
Tovább a cikkekhez »1948-ban született Újpesten. Az ELTE BTK magyar-népművelés szakán diplomázott (1977), bölcsészdoktor (1983), az irodalomtudomány kandidátusa (1999), Déry Tibor-díjas (1999). Évtizedeken át kulturális újságíróként dolgozott; 1999–2006 között a Kaposvári Egyetem Művészeti FÅ‘iskolai Karán oktatott. 2007 óta egyetemi magántanár. Kutatási területe: József Attila költészete, az alkotáslélektan, az irodalom és a pszichoanalízis kapcsolata.
Â
„Leülepszik, ha nem is illan el, bajunk – de a tisztázó emlékezés révén »finomul a kín«. S talán nemcsak bennünk – akik magunkra vettük a költÅ‘ »nehéz emlékeit« –, hanem mindazokban, akik számára világosabb, könnyebben befogadható lehet ezután József Attila bonyolultságában egész, kikezdhetetlen életműve… S elÅ‘bb-utóbb talán majd emlékezni is jó lesz.â€
Â
A szerző honlapja: http://irok.terasz.hu/valachi.anna/index.php
József Jolán, az édes mostoha. Egy önérvényesítÅ‘ nÅ‘ a huszadik század elsÅ‘ felében. Papirusz Book, 1998, 2005,
„Irgalom, édesanyám...†A lélekelemzÅ‘ József Attila nyomában. Háttér, 2005.
„Amit szívedbe rejtesz...†József Attila égi és földi szerelmei. Noran, 2006.
Csigavonalban a Parnasszusra. Rákos Sándor földi poklai és táguló költÅ‘i világa. Argumentum, 2009.
A nÅ‘ számomra rejtély. József Attila asszonyai. Noran Libro, 2013.